Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek
Gálosfán lelkigyakorlatot szerveztünk nyolc fiatalnak. Olyan ifjakkal mentünk el három napra a szellem világába barangolni, akiknek az igazi lámpás iránti igény fogalmazódott meg a lelkükben. Ők nem érték be üres, kivilágított mesékkel, szépelgő játékokkal, történetekkel, hanem azt az Igazságot óhajtották megismerni, aki életük során akkor is biztosan vezeti őket az Értelem útján, ha akár a halál árnyékának völgyében is kell járniuk. Nem mondtam el nekik, de szívemben tudtam magam is, amikor a somogyi lelkigyakorlatos ház felé robogtam a karácsonytól elnehezült levegőben, hogy most van az, amitől ők a szívükben tartanak. A fiataljaink a halál árnyékának völgyében járnak, sötétségben tapogatóznak, keresik a világosságot, amit szél, hideg ki nem olt, aminek kanóca nem külső tűztől, hanem önmagából világít, és el nem éghet, és el sem fogyhat. Nem a villódzó, idétlen és értelmetlen külső karácsonyi ledes fényeket keresték, ami kívül ugyan ragyog, ám nem mutat sehova. Nekik nem olcsó, kínai tömegáru kellett. Ők nem heverészték át a várva várt téli szünetet, nem adták át magukat a henyélésnek, hanem hátizsákjukat bepakolva, minden erejüket összeszedve belegyalogoltak velünk abba a sötét erdőbe, ami a világ, de biztos és rövid úton ki is értek a világosságra; együtt indultunk a nagy szellemi utazásra. Saját magukba tekintettek be, Alkotójuk csodálatos műhelyébe, az emlékezet tágas csarnokába, az elme küzdőterére, ahol megismerték azokat a rettenthetetlen szellemi képességeiket, amik eddig rejtve voltak előttük.
Ma, az önmaga megsemmisítése felé haladó világban nem vagyunk tehetetlen dominók, amik az első megpöckölt elem dőlésével elborulnak, és egy élettelen, rendezetlen halom tétlen darabjaivá válnak. Nem az oktatási rendszer megreformálásáról, nem a velük foglalkozó, értékekről való tanítást elmellőző tanítókról, az okítást teljesítménykényszerrel összemérő rendszerről beszéltünk. Isten terveit, az emberi élet értelmét ugyanis a külső, világi, méltatlan emberi tényezők sem hanyagságból, sem rosszindulattól vezérelve nem tudják megakadályozni.
Négy fiú, és négy leány érkezett, mindenkinek a szívében eddig soha fel nem tett, meg nem fogalmazott kérdésekkel. Ezekre a kérdésekre csak a Szentlélek tud válaszolni, ezért ez a három nap a csendes elmélkedés, a közös imádság, és a közös munka ideje volt, a szeretet rendjében. Az emberek ugyanis csak emberek társaságában tudnak megtanulni viselkedni, azt nem könyvekből, vagy internetről, és nem ideges szülői prédikálásokból tanulják meg. A fiatalok ugyanis illeszkedni akarnak abba a társadalomba, amelynek hamarosan ők is aktív, alakító erővel bíró tagjai lesznek. Ebben áll az illemtudás mikéntje is. Rend nélkül nem várható el beilleszkedés. Rajtunk múlik, hogy mit visznek majd tovább, hogy miért lesznek hajlandók küzdeni, áldozatot vállalni. Fel lehet lelkesíteni őket, mert a kamaszok természet szerint is hevesek, és ha értékeket kapnak, akkor ebből a hevességből hőssé lehetnek. Ha mindenütt értelmetlenséggel, igaztalansággal, és csalódással találkoznak, akkor viszont csak helytelenkedni fognak, és akkor lehet szidni őket, meg mondani azt, hogy bezzeg amikor mi ennyi idősek voltunk… Erre már, harminc év távlatából nem hivatkozhatunk, ugyanis ezalatt a harminc év alatt nagyot romlott a világ, óriási a hitetlenség. Ennyire cudar világ a mi ifjúságunk idején még nem volt.
Minden ellátásunkról magunk gondoskodtunk. A lányok feladata a konyhai teendők, az étel elkészítése, miközben tanultak praktikákat, háztartásvezetést. Nem utolsó sorban látták azt, hogy az édesanyák feladata mennyivel szélesebb feladatkört jelent, mint az étel kavargatása. Egyik leányka meg is jegyezte, hogy egy anya élete előkészítés, elmosogatás, főzés, elmosogatás, elpakolás, és jön a következő étkezés, ebből soha nincsen megállás, és még össze is kell seperni, és ott a többi helyiség, hogy a dolgaink rendben tartásáról ne is beszéljünk. A fiúk tűzifát hasogattak, a faházban sorba rakták, a tűzgyújtást tanulták meg. Annyira jól sikerült az okítás, hogy a fejsze nyele is elhasadt. Nem volt alkalmunk elfeledkezni arról sem, hogy erdőben vagyunk, és erre a bejáratig merészkedő szarvasok patazaja emlékeztetett is bennünket.
A valódi tűz azonban a lelkekben gyúlt. Megismerkedtünk a lélek felosztásával, emberségünk valódi mozgatójával. Az iskolai oktatás, és tanáraik kritikája rendszerint abból forrásozik, hogy nem áll össze bennük egy értékalapú szellemi rendszer, ahol az egyes tudáselemek saját ismereteik maradandó részévé válhatnak. A felnőttek kritikáját én soha nem engedem meg. Napjaink tekintély nélküliségének legmarkánsabb oka az, hogy a gyerekek bírálhatják a szülőket, tanítókat. Ez helytelen, még akkor is, ha nem mindig olyan tanítót kapnak, amilyet szeretnének.
Segíteni a gyerekeknek abban, hogy a problémáikat meg tudják fogalmazni, elmellőzhetetlen pedagógiai feladat. Miért vonakodunk ettől? Milyen félelem tart vissza bennünket attól, hogy feltárjuk a gyerekekben a félelmeket, szorongásokat okozó dolgokat? Ezek a dolgok általában abból adódnak, hogy a fiatalok számára ismeretlenek, és ezért keltenek bennük félelmet. Mi nem hazudhatjuk azt, hogy lesz majd olyan világ, ahol minden szép, és igazságos, ahol őket soha nem éri majd nehézség, vagy méltánytalanság. De meg kell mutatnunk nekik, hogy az Isten országa az nem egy hely, és azt nem érheti támadás, annak állagát a világ gonoszsága, igazságtalansága nem ronthatja meg. Ez a világ az ember lelkében van, és ha azt hitünk balzsamot adó ismereteivel világosságba borítjuk, ott minden összeáll. Kaptak térképet és útmutatást ahhoz, hogy az igazságot nem emberi ajakkal mondják ki, hanem belül, a lélek mélyén tanítja maga az igazság, akit Szent Ágoston Belső Tnítónak nevez. A mi igazságunk nem változás alatt álló ideológia, és nem ügyeletes megmondók, vagy hatalmat birtoklók véleménye. A gyerekeknek a változatlan igazság ismerete adhat csak biztonságot. Az ebben való tudományos elmélyedés érleli meg bennük a hűséget, a kitartást, a testi-lelki tisztaság utáni vágyat, és a siralmas környezet ellenére a szívükben a jobb életben való hitet.
A szeretetet közös problémamegoldással gyakoroltuk. Minden fiatal megfogalmazta azt a problémát, ami most éppen foglalkoztatja. Segíteni kellett nekik a konkretizálásban, és tanítani őket arra is, hogy gondjaink megfogalmazása ne tartalmazza a másik ember ítéletét, bírálatát. Micsoda intelligencia, mekkora lelki tisztaság tud a fiatalok lelkéből feltörni! Sokszor úgy éreztem, hogy virágba borul a kis szoba, ahol körben ültünk. Látni azt, hogy miként terjeszkedik szét a bizalom, hogy mint foglalja le a nyiladozó lelkeket, és hoz elő bensőjükből égi kincseket. Nagyon észnél kell lennie a keresztény tanítónak, szülőnek, amikor fiatalok kérdéseire válaszol, és rengeteg tudással kell bírnia, mert az ő lelkükben még sértetlenül áll az az isteni rend váza, amit teremtésünk pillanatában belénk írt az Isten. A gonoszlélek arra törekszik, hogy ezt kiradírozza, összekókálja bennük veszélyes, nem létező képekkel, és rendetlen emberi kapcsolatokkal.
Nyolc idegen fiatal között ember nem tud ilyen légkört varázsolni, legyen az bármilyen felkészült pedagógus is, erre csak a Szentlélek képes. Az a Szentlélek, aki a Szentháromság belső életének emberek közé kiáramló cirkulálása. Így is nevezi a teológia tudománya Isten belső, Szentháromságos életét, amely ebben a perikorézisben megmutatkozik, mint szeretet. Persze, ez azzal is jár, hogy a fiatalok ajkáról is elhangzottak tanító szavak, melyek által minket, felnőtteket is tanított az Isten. Az aggodalmaskodás – mint korunk népbetegsége – az ördög leghathatósabb romboló fegyvere, ami arra készteti a bizalmatlan embert, hogy rémképeket, félelem szülte üres fantazmákat gyártson, amint Szent Ágoston az Isten nélküli dolgokat nevezi.
A 16 éves fiú azt osztotta meg velünk, hogy a gimnáziumi társainak obszcén, és rasszista beszédeinek hatása alól ő azért marad mentes, mert úgy védekezik ellenük, hogy nem képzeli azokat el. Mekkora szószólója a bölcsességnek! Egy életre a szívembe írtam ezt a mondatot. A számítógépes hatások alatt álló gyerekek számára a helytelen képek jelentik a legnagyobb veszélyt, mert emlékezetük megőrzi azokat, és rossz elképzelések építőelemeivé válnak.
A gyerekek a felsorolt problémák közül megszavazták, hogy melyiket beszéljük meg. Tulajdonképpen minden problémáról el lehetett mondani, hogy az valamennyiünk problémája. Az első körben a problémagazda egy leány volt, és az volt a feladat, hogy mondják el a többiek, hogy milyen erényeket látnak benne, a felmerült probléma kapcsán. Nagy bizalom kell ám ehhez! A leány éppen a rendszeres miseszolgálata miatt lett gúny tárgya társai között, vagyis hite vállalása miatt szenvedett üldöztetést. Ült a leány a kör közepén, mint egy sötét kis házikóban kuporgó anyóka, ám amikor a többiek elkezdték mondani hogyan látják őt, a leányka egy világosságtól ragyogó kastély királynőjévé változott.
- Kiállsz a hited mellett, kitartasz;
- nagyon határozott vagy; nem érdekel a másik véleménye;
- erős vagy;
- felismered azt, ha a szavak üresek és értelmetlenek;
- közvetlen vagy és segítőkész;
- apró örömöknek is tudsz örülni;
- nyitott vagy, akinek nem törik meg a hite;
- feltétel nélküli tiszteletet mutatsz magad körül;
- szereted az ellenségeidet;
- mindenkinek segíteni próbálsz, őket is jó útra terelnéd, ha tudnád.
Ez a fiatal lány ragyogott! Majd mindenki javasolt valamit, hogy mit lehetne tenni ebben a helyzetben. Olyan építő megoldások születtek, hogy pedagógiai módszertani könyvekbe kívánkoznának!
A legfontosabb tanítás azonban az iménti elmés példa 16 éves szerzőjétől érkezett. Ha ilyen téma, tudniillik a hitünk szóba kerül, nagyon fontos, hogy felmérjük, hogy a gúnyolódónak van-e, vagy volt-e kapcsolata Istennel, és van-e róla helyes tudása? Ugyanis ha nincsen, a legelső ismereteit úgy szerzi Istenről, amint vele a magát hívőnek nevező keresztény viselkedik.
Nem tudok ehhez mit hozzátenni, csak hálát adok azért a sok tanításért, amit a fiatalokon keresztül kaphatunk. Ez a reményünk jele, hogy az Egyház hite megmarad akkor is, ha sokszor úgy érezzük, hogy már a halál árnyékának völgyében járunk. Ezt a reményt a fiatalok lelkébe írta az Isten, s nekünk ebben most olvasnunk kell.
Folytatás: Az igazság munkatársai