Hogyan gondolkodik a szellemi ember?
Szent János evangéliuma nem a könnyű szellemi eledelek közé tartozik, nagyon mély, bölcseleti evangélium. Sokan ezért tartanak is a velős mondatoktól. A szellemi ember örömhíre ez, mely feltárja az emberi, halhatatlan lélek működését. Szent Ágoston volt az első egyházatya, aki a lélek működését saját útjának, saját szellemi Istent felfedező útjának bemutatásával tette minden Istent kereső ember útjává. A keresztény bölcselet a gondolkodásra, mint az embert az élővilág bármely más lényétől megkülönböztető szellemi tevékenységre úgy tekint, mint a lélek működésére.
A lélek nagysága halhatatlanságában áll, és mert ez Isten lehelete bennünk, az ember életelve, ha nem volna lelkünk, akkor személyekről sem beszélhetnénk, csak biorobotokról, ám akkor is kérdés volna maga a működési program, és hogy pontosan ki a vezérlő? Mert az, aki alkot – mondja Ágoston – szükségszerűen magasabb rendű kell hogy legyen, mint amit alkot. Az emberi lélek emellett anyagtalan, vagyis szellemi, ezért nem lehet mikroszkóp alatt felfedezni, mint a vérköröket, vagy a sejteket. A halott emberben pedig nincsen lélek, így azt nem lehet másképpen vizsgálni, és megismerni, mint a működéséből.
A véráram útját is csak élő testben lehet kutatni, mert a testi funkciókat is a lélek irányítja, ehhez a testrészek és szervek csak közvetítő eszközök. A lelket tehát csak működésében lehet vizsgálni, ami a gondolkodás, a felfogás, az értelem, emlékezet, az elme képei, és a szellemi világunk ismeretét jelenti. Mivel „Lelkünk abban hasonlít Istenhez, hogy értelme és szabad akarata van, és hogy halhatatlan.”
Jézus azt ígéri, hogy higgyünk abban, aki Őt küldte, az Atyában, és akkor az Atya feltámaszt bennünket az utolsó napon, vagyis örök életünk lesz Istenben. János apostol itt arra gondol, hogy aki a Fiút látja, az Istent szellemileg, a hit által látja. Mert akik Jézus közelében voltak, azok érezték a többletet, bár lehet, nem is tudták maguknak megfogalmazni, de szellemi erőt adott nekik. Az ember az értelme és akarata által tudja Jézust azon az úton követni, ami Isten megértéséhez vezet. Ám Jézus így is tanít: „Senki sem jöhet énhozzám, hacsak az Atya, ki engem küldött, nem vonzza őt… – mert amint utal Jézus a próféták jövendölésére – Mert mindnyájan az Istentől lesznek tanítva.” (Jn 6,44-45) Mindenki, aki az Atyától hallott és tanult az isteni, lelki belső kegyelem megvilágosítása által, az hisz Jézusban, és ezért csatlakozik hozzá és követi őt.
A megértés az isteni segítséggel történik, melyet Ágoston illuminációnak nevez, és ahhoz hasonlítja, mint amikor a villámcsapás egyetlen röpke pillanatra megláttatja a képet, mely azonnal el is tűnik, de megmarad a megértés. Igaz ugyan, hogy a lélek értelmének megértése az Istentől jövő belső tanításként adatik meg az embernek, de ennek dacára szükség van a Fiú jövetelére, megtestesülésére és tanúságára. Az értelmet (intellectus) már a pogány filozófusok is a lélek tekintetének nevezték, és úgy kutatták működését, hogy annak az igazságra kell mutatnia, és tiszteletre méltó, hogy azt is megértették, hogy ez isteni hatókör, ahol az emberi értelem korlátja van.
Hitünk misztériumait az Anyaszentegyház tanítja. A misztérium görög kifejezés, hittitkot jelent, melyet nem azért nem érthetünk meg, mert logikátlan, hanem azért, mert az emberi értelmen túlmutat. Legfontosabb misztériumai hitünknek: a teremtés, a megváltás és a feltámadás misztériumai. Ezeket hinni adja elénk az Egyház. Amikor ostoba emberek azzal jönnek, hogy hiszem Istent, ha látom, akkor János apostol ezt válaszolja Jézus szavain keresztül: „Nem mintha az Atyát látta volna valaki, mert csak aki Istentől való, az látta az Atyát.” (Jn 6,46) Vagyis az, aki a Szentháromságból jött, a Fiú. Akarnunk kell hinni, és elfogadnunk a megértés isteni kegyelmét, amit Isten mindenkinek adni kíván, mert minden lélek értelmes. „Aki nem akarja hinni azt, amit Isten kinyilatkoztatott, arról Krisztus Urunk azt mondja: »Aki nem hisz, elkárhozik.« (Mk 16.16) Elkárhozni annyit jelent; pokolba jutni. Hit nélkül tehát nem üdvözülhetünk; de ilyen hitünk csak Isten kegyelméből lehet.”
Jézus a zúgolódó zsidóknak mondott válaszával a ma zúgolódókhoz is szólt: „Ne zúgolódjatok egymás közt!” Ágoston ezt úgy magyarázza, mintha azt mondaná Jézus, hogy tudom hogy miért nem éheztek, és sem nem értitek, sem nem keresitek azt a kenyeret, amiről azt mondta, hogy Ő az. De mit jelent az Atya vonzása? Ez a kegyelem, vagy régiesen a malaszt nagy tanítása Ágostonnál. Van akit vonz, és van akit nem vonz, de miért vonzza ezt, és miért nem vonzza azt, hát ezt ne akarjuk megítélni, ha nem akarunk tévedni! Egyszerűen csak fogadjuk el, és értsük meg! Miért nem vonz? Imádkozzunk, hogy vonzzon, mert mit mond ezzel? Ha vonzatunk, akkor akaratunk ellenére hiszünk, de akkor erőszakot alkalmaznak, és nem az akaratot ébresztik fel a lélekben. Akarata ellenére beléphet valaki ugyan az Egyházba, tud akaratán kívül az oltárhoz, a szentségekhez közeledni, de akaratán kívül nem tud hinni! Ha pusztán testből hinnénk, az megtörténhetne az akaratunkon kívül, ám mi nem testből hiszünk, mert hitet tenni annyit jelent, hogy mint megmondani, hogy mi van a szívedben. Ha pedig valami más van a szívedben, akkor mást mondasz, mást vallasz meg, tehát nem a hitedet vallod meg. Amikor tehát Krisztusban, a lélekben hiszünk, amit senki nem kényszerítve tesz, akkor aki vonzatik, az akarata ellenére jön. De mégsem, mert a lelket is a szeretet vonzza – érvel Ágoston.
Nem kell félnünk tehát, mert nem szükséges a gyönyör, az érzelmi elfogódás, mert nem a testi gyönyör, és jó érzések igazolják az igazságot. Mert az Atya azokat vonzza a Fiúhoz, akik azért hisznek a Fiúban, mert az Isten Őt magával egyenlőnek nemzette, úgyhogy aki gondolkodik és hitében érzi és elméjében forgatja, hogy az Atya egyenlő azzal, akiben hisz, azt vonzza az Atya a Fiúhoz. Isten ugyanis csak Istent tud szeretni, és bennünket szeretni akar, ezért vonz a Fiúba. Isten a világot is a Fiúban tudja szeretni. A lélek pedig – mióta ember az ember – nem kíván jobban semmit, mint az igazságot. Az emberi tanító csak a szavak zúgását viszi be a fülekbe, de azt a lélekben maga Isten tárja fel, a megértés isteni csodáját nekünk ajándékozva, csak gondolkodnunk kell! Az Atya vonzása tehát azt jelenti, hogy tanulni az Atyától, vagyis hallgatni őt, aki Fia által szólt hozzánk és utoljára. (Ágoston: XXVI Beszéd János evangéliumáról)