Szeretet Nagykövetei

Ma már nem úgy tekintünk a kenyérre, mint az igaz hitű, egész életüket, megélhetésüket a Gondviselés úttalan utakon döcögtető szekerére helyező elődeink. Pedig mennyi velős magyar szólás és közmondás tanúskodik a kenyér és az élet szavak szinonimaként való értelmezéséről.

Akinek kenyere van, annak élete is, és a kenyér nekünk, katolikus embereknek meg is haladja a kurta földi élet értelmezési keretét, hiszen nekünk a kenyér megszemélyesített valóság, egy személy, aki lényege a halhatatlan léleknek, és garanciája a boldog halhatatlanságnak. Eleink ezért a földre esett kenyeret megcsókolták, amikor felvették, és a karácsonyi, vagy húsvéti kenyérmorzsákat az asztalról is összegyűjtötték, hogy a vetésre, vagy a jószágok elé szórják, ami megélhetésük átalakulhatatlan zálogát jelentette. Becézték, így kenyérkének, kenyerecskének, a gyermekek pupának hívták, talán hangutánzó megnevezéssel, mert számukra a puhaságot is jelentette, amelyhez fogható csak az anyaöl lehetett egy gyermeknek.

• Valakivel egy kenyéren lenni.
  
• Véres verítékkel keresni kenyerét.
  
• Más kenyerén élődni.
  
• Megette kenyerének javát, vagyis eleget, sokat élt.
  
• Majd megbékül a maga kenyerén.
  
• Meghozza a jó kenyér.
  
• Panaszos kenyér egészségre válik.
  

Továbbá annyit jelent, mint keresetmód, életmód, szolgálat, hivatal, melyből valaki él. Így mondták például, hogy

• nehéz kenyér a katonáskodás.
  
• Valamely uraságnál kenyeret kapni, annyi mint munkát kapni.
  
• Csak az tudja igazán, aki a reményét is elveszti az egyes világi kenyérforrás-vesztések után Kenyér után járni, lenni, fáradni.
  
• Kenyér nélkül maradni.
  
• Kenyere vesztett tisztviselő, aki nem kapott hivatalt.
  

Isten kenyérkéjének nevezték, a papsajtot, ami hasonlít a kenyérhez. A kenyérbelet körülvevő héjat kenyérhajnak is nevezték, ami az emberi arc formájára történő értelmezésre utal, vagyis benne sejlik a személyesség ígérete. A kenyér áldás is, ami Isten jóindulatából dagad:

• Áldott mint a darab kenyér.
  
• Áldott mint a falat kenyér.
  
• De a legszebb talán az a szólás, hogy Miatyánk nélkül nincsen kenyér.

Az Úr kenyérnek nevezi magát, az élet kenyerének, és az általa tanított Miatyánk imádságában a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma mondat rendkívül jelentős. Ez az Istennel való kapcsolatot jelent, ami az Isten országa az ember lelkében. Mivel a lélek halhatatlan, nem érdemes felosztani értelmezését a földi élet, és a halál utáni élet szempontjából, hiszen a lélek örökre megmarad, a halál után is. Jézus azért mondja, hogy az Ő teste bizonnyal kenyér, mert aki az Ő testét eszi, Őbenne lakik, vagyis Őbenne létezik, és aki ezt a kenyeret eszi, annak örök élete van már itt a földi életben is. Ez a szentáldozás jelentősége, ha az méltó módon történik, szentségtörések, és tiszteletlenségek nélkül.

Azt, hogy aki Krisztus testét, az élet kenyerét méltón veszi magához, vagyis ebből él, annak testét és lelkét teljesen áthatja és mintegy új élettel tölti be, ezért az ember Krisztusban mard, ezt jelenti azt, hogy örök élete van (és nem csak lesz), mert Istenben mindig most van, ott nincsen idő múlása. Jeruzsálemi Szent Kürillosz ezt úgy magyarázza, hogy Krisztus bennünket nem csak az Ő szeretetében részesít, hanem az isteni természetében is, ezért Ő bennünk van, és mi Őbenne.

Idézzünk egy igazi katekizmusból!

• Mi az Oltáriszentség? Azon szentség, melyben a kenyér és a bor színe alatt a mi Urunk Jézus Krisztus valóságos teste és vére, igazán és lényegileg jelen van. Ez a kenyér színe egyrészt, mely a fehérséggel, illatával, ízével, kerekded alakjával, másrészt a bor a színével, ízével, illatával, folyékonyságával az átváltoztatás szavainak papi elmondására Krisztus Jézus testévé és vérévé lesznek, de csak a színek maradnak meg, és ezek az Oltáriszentségnek a látható jelei.
  
• Milyen erővel bír e szentség? Ez a szentség minden kegyelem (malaszt) forrása, mert minden mennyei javak és adományok (áldások) kútfejét és minden szentség szerzőjét, az Út Jézus Krisztust, akitől származik minden jó és tökéletesség, amivel a többi szentségek bírnak, magában foglalja. A lélek ezen szentség által nyeri táplálékát, erősségét és az isteni dolgok iránti kedvét. Elnyeri általa a kisebb bűnök bocsánatát, és a további bűnöktől meg lesz óvva. A gonosz példa és a test kísértései ellenében győzhetetlenné lesz, és a gonoszság minden mételyétől megszabadul.
  

Aranyszájú Szent János szerint mindazok, akik méltón járulnak e szentséghez, úgy térnek vissza ezen asztaltól, mint a tüzes oroszlánok, azaz bátrak, rendületlenek, és állhatatosak lesznek a test, a világ, és az ördög támadásai ellen. Az első keresztények naponta! a szentáldozáshoz járultak, és képesek is voltak Krisztusért vértanúhalált elszenvedni, ezért az első keresztények a halálra ítélt testvérek számára a szent kenyeret életük kockáztatásával is bevitték a börtönökbe. Az Oltáriszentség vértanúi pedig éppen azért haltak mártírhalált, mert inkább az életüket adták, mintsem a szentséget gyalázat, vagy méltatlan bánásmód érte volna.  Szent Tarzíciusz, vagy Boldog Brenner János halálra lettek rugdosva, mert testükkel védték az élet kenyerét, Krisztus testét.

Az áldozár egykor az alábbi szavakat mondta az áldozó fölött: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak teste őrizze meg lelkedet az örök életre. Nem élhetünk őrség nélkül, mert a sátán, mint egy ordító oroszlán körüljár a világban, és azt lesi, hogy kit nyeljen el.” Újra vissza kell térni a szentségimádásokhoz, mert elfelejtettük, hogy ki lakik a tabernákulumban.  Krisztus kenyeret szaporít a jelenlétével és a szavaival, és minden szentmisében kenyérszaporítás történik.

Sokan azt mondják, hogy ilyen kánikulában nem mennek el a templomba, mert nem bírják, de ha nem veszünk táplálékot magunkhoz, akkor a testünk meghal, hát még a lelkünk, ha nem megyünk szentmisére, ha nem élünk Krisztussal! A valódi és megromolhatatlan mindennapi kenyerünk a kegyelem állapota, és ezt a szentségekkel való táplálkozás nélkül nem tudjuk elérni.

Önmagunktól nem tudunk jóra törekedni, a törekvés vágya is kegyelem. A szentáldozást pedig állítsuk vissza méltó formájára, illő előkészülettel, rendszeres szentgyónással, napi lelkiismeret-vizsgálattal, és az imádással járuljunk a nagy találkozás elé, mert ott az élet kenyere által az isteni természetben részesülünk, hogy emberhez méltó életet élhessünk ebben a minden mértékelést vesztett zűrzavaros világban!