Szeretet Nagykövetei

„Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben.” (Mk 6,7) A tanítványság értelmezésével van ma probléma, mert nem számolunk azzal, hogy mi is tanítványok vagyunk. Talán sokan nem is tudják, hogy a keresztséggel hármas hivatást kapunk: pap, király és próféta, mivel „Őbenne nyertük el vére árán a megváltást és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet teljes bölcsességben és megértésben gazdagon árasztott ránk.”

Tegnap újmisén voltam, és amikor a felszentelt ifjú pap feltartott tenyerébe belenéztem, megláttam a papi hatalmat képekben. A beavató hittanítás eredeti elnevezése, mely az ókori hitoktatásban e sajátos közlést jelentette, a katekézis, ami azt jelentette, hogy felülről lefelé. A Szentírásban, valamint az egyházatyák idejében a catechizare kifejezés különösen a keresztény vallásban való előkészítő, alapvető, kezdetbeli tanítást jelenti. A kifejezés jelentéstöbblete megragadható abban, hogy az Egyházban ez nem csak az új megtérők egyoldalú elméleti oktatását jelenti csupán, hanem magában foglalja a praxist is, ami arra irányul, hogy a hittanulót gyakorlati módon bevezessék a keresztény értékrend által megfogalmazott erkölcsi törvényekbe és az Egyház kegyelmi életébe.

A hittérítésnek azonban meg kellett előznie a katekumenátusba való felvételt, melynek első szertartási ténykedése a kereszttel való megjelölés volt, ami az óegyház értelmezésében a Krisztus nevében való birtokbavételt szimbolizálta. Ilyen közösségi formát az Egyház megjelenése előtt sem a misztériumvallásokban, sem a pogány filozófiai iskolák hallgatói között nem eredményezett a közös részvétel, vagy beavatás. A keresztény communio értelmezés alapja az, hogy kereszténnyé nem válhat senki önmaga által, és nem veheti fel saját magát az Egyházba. Maga Szent Pál apostol volt az első a tanító apostolok között, aki ezzel az inkulturációs szemlélettel tanított. Megkülönbözteti a Zsidókhoz írt levél 5,6 alapján a kezdők számára szóló tanítást a már megkereszteltekhez intézett hitoktatástól. Minden kereszténnyé avatást megelőz a hittérítő meghívás, ám minden személy az Egyház által lesz kereszténnyé, ahol a hitoktatást kapja és ahova megkeresztelik, a pap keze által.

Krisztus nem titkos tudást ad, hanem a vele való közösség hozzásegít ahhoz, hogy az igazságot belül felismerje az emberi lélek. A keresztség lényege az áteredő bűn eltörlése, ami feltétele a Krisztussal való közösségnek és a kegyelem befogadásának. A hitoktatás a lélekről tanít a legkevesebbet, pedig az emberség, az ember mivolt lényegéről van szó. A katolikus papok a lelkek pásztorai, akik az apostolok utódai, és csak a katolikus papok, mert papok csak a katolikus Egyházban vannak. Szent Ambrus szerint azért tett Jézus egyszerű halászokat apostollá, hogy az egész világ beismerje a kereszténység Istentől való eredetét, vagyis ne mondhassa azt senki, hogy Krisztus a világot ravaszul rászedte, és maga mellé eszes embereket kiszemelve pénz, hatalom, összeköttetések, erő, ügyes rábeszélés által késztette az általa hirdetett hit elfogadására. Ezt jelenti az, hogy emberek halászává teszi őket, mert kegyelmével jogot ad nekik arra, hogy a lelkeket megtérítsék és Istenhez vezessék úgy, hogy a lélek megmunkálásával Isten országa bennük megvalósuljon.

Jézus mindjárt a tanítása elején választott tanítványai közül apostolokat annak jeléül, hogy nem minden meghívás nélkül, és nem mindenki juthat apostoli hivatalra, hanem csak az, akit erre a Szentlélek küldetése alkalmassá tesz. Jézus pedig azért választott azonnal apostolokat maga mellé, hogy azokat oldala mellett tanításai és életmódjának közvetlen szemlélése által jó előre felkészítse.

Ma már közhely az, hogy egyre kevesebb a pap, és ezt a vallásilag közönyös ember is szajkózza, miközben nem is tudja mit beszél, mert ezzel káromolja az Istent. A papság elsődleges célja a szentmiseáldozat bemutatása, és csak másodlagos az evangélium hirdetése. A papok feladata nem az, hogy közösséget építsenek, ahol emberek jól érzik magukat, mert a szentmise nem szórakoztatás. Ahol nincsenek hivatások, ott nem tudják, hogy mi a szentmise áldozat lényege. Botrányos dolgok vannak, és botrányos tévedések az emberek fejében, ami a tudatlanságból fakad.

Annyi minden felesleges dolgot képes az ember megtanulni olyan világi oktatási rendszerben, ahol a cél bármilyen képesítés, papír megszerzése, ám az üdvösségért nem hajlandók a hívek tanulni és ismereteiket mélyíteni. A pap nem közönséges ember a szentelése után, nem olyan mint bárki más, mert ő már egy másik Krisztus, de ez a másik Krisztus csak a szentmisében mutathatja meg a papság lényegét. Sajnos összekeverték a hívek papságát a papság fogalmával, mert a hívek általános papságától a felszentelt papok szolgálati papsága a Krisztus papságában való részesedés miatt nem csak fokozatilag, hanem lényegesen különbözik. Az egyházi rend szentsége azért ad eltörölhetetlen karaktert, mert megváltoztatta a papot a természetében örökre. Ezért a cölibáts minden modern támadása Isten elleni támadásnak minősül, és istenkáromlásnak számít, mert Isten akaratát kérdőjelezi meg.

A kérdés fel sem merülhetne, ha a papság megőrzi a szentmise és a papság értelmét. A Boldogságos Szent Szűz ugyanazon ok miatt szűz maradt; a méhében hordozta Urunkat, a világ Megváltóját, ezért méltó, és ildomos, hogy szűz volt. A katolikus számára dogma az, hogy Szűz Mária szűz volt szülés előtt, szülés közben, szülés után. A pap is az átváltoztatás szavai által Istent a földre hozza le, és csak az ő szavára történik ez meg, mert erre más, világi hívő nem kaphat hatalmat.

Nincsen papok nélküli Egyház, és Krisztus megígérte, hogy az Egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt, mert a katolikus Egyház lényegénél fogva papi Egyház. A papok és a laikus hívők nem egyenrangúak, és papjainkat jobban meg kell becsülni.

A fiatal újmisés pap tekintetével Krisztus nézett le rám, és tenyerében ott láttam az Egyházat, ami él. Csak azok a papok lépnek ki, buknak el, akiket elbűvölt egy állítólagos közösségépítő, szociális, vagy politikai misszió délibábja. Az újmisés pap tenyerében láttam az Egyházat, és éreztem az erőt, amit mindig a kevesek kapnak, de ami képes megújítani mindeneket Krisztusban. Beszélni kell arról, hogy az emberi lelket közvetlenül Isten teremti, és hogy az Egyház birtokolja az igazságot, ezért a dogmákat tudni kell.