Krisztus a mindenség királya
Amikor már látszott, hogy Jézus kereszthalállal fog megdicsőülni, ezt a dicsőséget senki nem sejtette, még a tanítványai sem, az ellenségei pedig gúnyolták, hogy micsoda király lehet az, aki nem tudja magát a veszedelemből megszabadítani? Csak a jobb lator gyakorolt önvizsgálatot, és a véres, összenyúzott test méltóságteljes szenvedése mögött ő ismerte fel azt az erőt, ami sejtette, hogy létezik egy másik világ, aminek a tudata elviselhetővé, és kibírhatóvá teszi ezeket a földi kínokat. Csak ő értette meg, hogy Jézus valahová tart, ahová minket is vár. Mi azonban minden szenvedésben itt, ebben az igazságtalan földi világban akarunk elégtételt, és igazságot. Halála előtti percében ismerte fel ezt a lator, és bekéreckedett ebbe a világba, aminek Királya a vértől ázott, összetört emberi test kimúlásában is fel tudta mutatni ezt, hiszen Ő maga az út. „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel.” Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
Mennyire irigylésre méltó ez a párbeszéd, egész életünk ennek a párbeszédnek a reménységében telik, erre a válaszra készülünk, ám mi vonakodunk a szenvedéstől, a leköpéstől, és a gúnytól, mert egy boldog, sikeres életet akarunk élni. Hányszor gúnyolnak keresztényeket sorscsapások, sikertelenségek, vagy hibák miatt hitetlenek, hogy hát miért nem szabadít meg téged a te híres Istened, ha annyit imádkozol hozzá? Oktalan, barbár zsoldosai ők ennek a múlandó világnak, ahol végül mindent elveszítünk. Hírnevet, sikert, mert mindig jönnek újak, akik felülmúlnak bennünket, mert mindig sárba tiporják a keresztény hit erkölcsi normáit, amik a keresztényeket pedig kötelezik. Ezekbe kérem szépen, illene itt a földi életben belebukni, és belehalni, illene ezek miatt kigúnyoltatni, és eltaposva lenni, de ettől mi nagyon irtózunk. Megpróbálunk két úrnak szolgálni, és végiglobbizni ezt a földi életet, ahol végül a testi erőnk, az egészségünk is elfogy, és már senkinek nem leszünk hasznára a világi pörgésben.
Egyik konferencián döbbenten hallgattam, hogy most van a 4. ipari forradalom, és kibernetikai társadalomban élünk. Nos, én ezt észre sem vettem, mert még tudok gondolkodni, tudok szeretni, és merek remélni, de nem a gépekben, és nem a robotokban, hanem a mindenség Királyában. Ilyenkor eszembe jutnak idős barátaim, akik a gondozóotthonokban, vagy szegényes öregségükben élnek, és ugyanúgy imádkoznak, már 80-90 éve. Az ő társadalomképük nem változott meg. Ők még felismerik az igaz, és a hazug beszéd közötti különbséget, őket nem lehet átejteni modern, hangzatos jelszavakkal. Csendben tudomásul vették, hogy őket az akármilyenné deformálódott társadalom végül leselejtezte, mert nem tudtak haladni a férges korszellemmel.
Szent Ágoston már a 4. században felhívta a figyelmet arra, hogy ami alkot, az mindig magasabbrendű annál, mint amit alkot, pedig akkor még nem istenítették a robotokat, és a számítógépeket. Az ember olyan kibernetikai elvarázsoltságban él, hogy elfelejtette, hogy ezeket a robotokat is ő alkotta, és elájulnak a fejlődéstől, közben pedig ez a világ lebutítja saját magát. Ám rájöttem arra, hogy miért istenítik ezeket a kütyüket, és miért akarnak mindent átdigitalizálni. Ugyanis ha ez megtörténik, akkor az emberek leszoknak a gondolkodásról, és az azért nagyszerű ennek a világnak, mert nem fogják keresni az élet valódi értelmét, és a kiskirályok sűrű hatalomváltása közepette nem keresik az egyetlen uralkodót, akinek léte a garanciája annak, hogy a mindenség még fennáll akkor is, amikor már a nemeket, és a lelket is eltörölték. A robotok programozása egyébként az emberi lélek megismerésének mintájára van megalkotva, de erről maguk az alkotók sem igen vesznek tudomást. Bármit meg lehet tenni az emberi testtel, az emberi sorssal társadalmi szinten, ám a lélek, amit Isten lehelt belé, az szabad, és örökké létezni fog, azt nem lehet elpusztítani.
Egyébként akármilyen ez a világ, a lelket nem tarthatja fogva, csak ha az ember a saját szabad akaratával ebbe beleegyezik. Nagyon nehéz most embernek lenni, mert az ember szellemi létmódját akarják megváltoztatni. Elárasztanak mindent torz képekkel. Az emberek beleszédülnek ebbe a sebes vetítésbe, és kapkodni kezdenek, mert nem akarnak lemaradni semmiről. Most nagyon nyugodtnak kell lenni, és a szentjeinkbe kapaszkodva olyan életpéldákat kell adni, akik szembe mernek menni az árral, akik vállalták a gúnyt, a leköpdösést, a félretételt, és a feltűnő mellőzöttséget. Ma a gyerekeinknek nem a világi karrierjét kell szorgalmaznunk, hanem fel kell őket vértezni emberséggel, nehogy végleg elfelejtsék, hogy kicsoda az ember, akit Isten saját képére, és hasonlatosságra teremtett, és a mindenség társörökösévé tett.
Mi ez az élet, és mi ez a felmagasztalt világ ahhoz a mindenséghez képest, amit az örök élet ajándékaként Krisztus Király nekünk megszerzett? Nem tudunk soha olyan méltatlan helyzetbe kerülni ebben az életben, ahol Jézus ne járt volna előttünk, és ha véresen, tépetten is megyünk tovább ezen az úton, akkor célba érünk, ha útközben ellent tudunk állni ideig-óráig hatalmat kapott, vagy lopott kiskirályok igéző csábításának. Ma mindenki király akar lenni, és alattvalókra vágyik, akik csodálják és követik őket, megőrülnek az emberek a népszerűségért, ám ennek a népszerűségnek a hajkurászása tönkre is teszi őket. Azonban mikor a látható dolgok igézete szertefoszlik, marad a teljes kétségbeesés, és a remény végső halála. Reménységünk nem evilágban van, és a hitre éppen azért van szükségünk, mert nem látjuk azt, hogy hova tartunk, ám a lelkünkbe bele van oltva a vágy, és ki tudunk tartani.
Ma gondolatokat kellene cserélniük az embereknek, nyíltan kellene beszélniük a félelmekről, és le kellene rántani a leplet a túlmisztifikált technológia ürességéről. Akkor látnánk azt, hogy e mögött nincsen semmi. Lelki ürességünk, szárazságunk sivatagán pedig azért tudunk végigmenni, mert aki előttünk ment, ő megígérte, hogy egy sem veszik el azok közül, akik mindvégig kitartanak.
Advent kapujában állva végezzünk csendes, belső, mély lelki gyakorlatot, és fényesítsük ki a lelki tükrünket. Ne a karácsonyi cicomákra hangolódjunk rá, és ne a hangulat után fussunk, hanem gondoljuk át azt, hogy életünk egyes cikkelyeiben hol található meg a Király várása, és szórjunk ki minden olyat, ami helyet foglal előle, mert közel már az eljövetel.