Uradat, Istenedet imádd, és csak! neki szolgálj!
„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” A Mammon, az a világ, amit szóval oly sokszor elítélünk, a mai világról hívők, és hitetlenek egyaránt baljóslatúan, lemondóan nyilatkoznak. Ezt én nem mindig értem, hiszen folyik a világ javainak habzsolása, a föld javainak mértéktelen pusztítása, a bálványistenek sorozatgyártása, és szüntelen imádása. Az emberek eleget tesznek Pál apostol tanításának, és szüntelen imádásban élnek, bár imádatuk tárgya rendszerint célt téveszt. Ma a világot imádjuk, és istenítjük, és egy olyan fantáziaképet próbálunk szoborrá faragni, ami végül mindig torzó marad, mert a folyamatos változás megörökíthetetlenné teszi ezt a csalóka képet.
Valóban nem szolgálhatunk két Úrnak. Istennek, az örökkévalónak imádása kizárólagosságra tart igényt, amit még a hívő emberek, a keresztények is elvitatnak tőle. Meglehet, hogy majd a népszámláláson sokan vallják magukat katolikusnak, de Krisztus is megvall minket majd a Mennyei Atya előtt? Az emberek akkor válnak ma megtörtté, ha világi dolgaik nem mennek egyenesen, ha beüt egy betegség, egy szeretett személy elvesztése, egy kilátástalan időszak, amikor kikerülünk időlegesen – vagy ha a leselejtezett és elmellőzött idősekre gondolunk –, végleg a világ kerékvágásából. Szerzetesnővér barátom, aki a hűség, és a türelem példaképe, ezeket az időszakokat parkplatznak, parkolópályának nevezi, és meggyőződése, hogy a valódi Istennel való kapcsolatban való fejlődés időszakai ezek a kiszállások. Mi mégis katasztrófaként éljük meg, pedig Isten sok esetben saját elesésünktől, bepörgéseinktől, vagy elzüllésünktől véd meg ezek által. Ahhoz, hogy a világra rá tudjunk tekinteni, kívül kell kerülnünk. Mennyi kényszerű világi beavatás veszélyeztet bennünket, és ha belemegyünk, a saját üdvösségünket kockáztatjuk, az egyetlent, aminek meg kell lennie.
Egyik gimnazista tanítványom keresett meg, aki élete fordulójának nehézségeiben kért eligazítást. Új iskolába került, és nagy csalódásként élte meg azt, hogy nagyvárosba kerülve a romlottsághoz ilyen közel került, és ennyi megalkuvásra csábító dologgal találkozott, amit a világ úgy kínált neki fel, mint a benne maradás feltétele. Egy ideje a szellemi mérgezés mételyétől szenved, és testi-lelki szenvedése bizony valós, sok felnőtt nem birkózna meg vele. Azért gúnyolják, mert okos, és tanulni szeretne, mert jelentkezik, gondolkodik, kérdései vannak, melyekre ha nem kap feleletet, ő a tanároknak is utána megy.
Most volt a gimnáziumban a gólyává avatás, és e beavatásban komoly hitpróbát állt ki a 15 éves kamasz. Kedvetlenül ment a beavatásra, és ott bűnös dolgokkal is találkozott már. Valóban hová lesz ez a világ, ha jó nevű iskolákban ilyen ocsmányságokkal fertőzik a tanulóifjúságot, akikben vágy van a szépre, a jóra, a tisztesre? Esküszöveget kellett ismételniük a kamaszoknak, melyet mindenütt röhögő emberek ünnepélyességtől megfosztott hangzavarában mondattak el velük. A hős ifjú feldúltan mesélte, hogy esküt ő nem tesz másnak, csak Istennek, és majd a templomban a házastársnak. „A 12-eseket a büfében mindig előre fogom engedni…” magyarázza, hogy ezzel még nincsen gondja, mert a nagy fiúk előbbre járnak, számára természetes, hogy tiszteli az elődöket, ezt neki nem is kellett mondania senkinek. Hanem amit tőle ezután kívántak… „a 12.-eseket istenekként fogom tisztelni…” A fiú féltérdről felpattant, ajkait szorosan összezárta, és ezeket a szavakat ki nem mondta. Indulattal, felháborodással a hangjában megmondta, hogy csak Istent imádja Istenként, és tudta, hogy ezt nem mondhatja el. Lelkébe, hitébe gázoltak, ám ő hűséges maradt.
Most bérmálkozott, és elsorolta a Szentlélek hét ajándékát, amire ő támaszkodni akar az életében. Ezek a fiúk fogják a világképet megváltoztatni, mert ők megértik azt, hogy csak az létezik, amit ők megcselekednek. Ezek a fiúk imádkoznak a tisztaságért, ezek a fiúk ápolnak olyan barátságokat, melyek minden világváltozásban kitartanak majd. Itt van most nálam, és együtt értelmezzük a világot, de Isten szemével nézve. Ez a tekintet átnéz a züllöttségen, és azt keresi, hogy kit menthet meg. Ez a fiú a 15 évesek italozásáról egyszerűen hazament, mert ő másfajta világ építésén munkálkodik.
Isten programjaiban sem érvényes a nagy számok törvénye, ez csak a mammontól kábított emberek megrontott elméjében bír ilyen mágikus erővel. Olyan világ van most, ami meg akarja ölni a karizmákat, a nagy hatású változtatókat. Nagy emberek kora van, és nem a szent embereké. Sokan a kettőt egybemossák, egyszerűen úgy, hogy a szentséget hatásossággá nevezik át. A különbség azonban óriási. Joly írt egy könyvet, melyben a nagy embereket a szentekkel hasonlította össze. Amint Joly érvel az emberi nagyságról: „a nagy ember fő jellemvonása, hogy teremt. Amikor valakinek a nagyságát ítéljük meg, róla, és környezetéről is ítéletet mondunk.” És a szentek? A szenteket más is jellemzi: „A szentek élete inkább benső, a lélek belsejében van. Jellemvonása, és megkülönböztetője a nagy emberektől a határtalan tökéletesedés.” Emiatt elsősorban gondolkodásmódjuk kutatása fontos, ami alapvetően folyamat.
Aki tökéletesedni akar, az szentté válhat. Akit azonban a világ ma nagy embernek ismer, annak a folyton változó környezetére figyelünk, és alapvonása a változással való haladás. A szentek azonban ma a világ számára mellőzöttek, gyakran félre is pakolják őket, kigúnyolják, lenézik, és megvetik, mert olyan dolgokhoz ragaszkodnak, ami akadálya lehet a felpörgetett világkép alakításnak. Micsoda agymosások vannak! Nagyon kell védeni a gyerekeinket, és nekünk kell számukra a világot értelmezni, mert ha bepörgeti őket, akkor bálványok rontják meg őket. Hitoktatókká kell újra lenniük a szülőknek.