A reális valóságról
Az imádság kifejezést mindenki hallotta már, többen használják is a hétköznapi beszédben, sokan nem beszélnek róla, csak teszik. Nem feltétlenül az ajkaikkal, inkább a szív csendes mélyén, a szív kamrájában, ahol leginkább Istené az ember. Az imádság nem emberi szavak láncon való kimondása, nem a levegő megrezegtetése, hanem a lélek remegése, a remény, az Isten után. Az imádság nem egy időszak a nap óráinak sorában, nem csak rituális kilépések a dolgaink valóságából, hanem reális valóság, amiben benne élünk, mozgunk, és vagyunk.
A reális szót gyakran a valóságra használjuk, anélkül azonban, hogy a valóságot konkrét gondolati formában megragadnánk. A latin szó ugyanis a res, dolog szóból származik, amiben a dolog azt jelenti, amit annak a jelölésére használt nyelvi jel jelentése megmutat. Eredetileg az általános fogalmakat tekintette valóságos eszméknek. Az ember realitása az Istenképmásságban van. Ma éppen fordítva értelmezzük a kifejezést, és a világban tapasztalható dolgokat tartjuk reálisnak, ám ezeknek a dolgoknak nincsen rendje. Rend csak abban van, amiben Isten benne van, mert Isten maga a rend.
Ilyen reális valóság a szám. Olyan törvényt az Istentől eltávolodott ember még eddig nem mert hozni, hogy a szám eleve adott értékeit megkérdőjelezte volna. Ma éppen azt kell megokolni, hogy miért értelmezzük a világot, az életünket Istenben, holott nem lépett még fel senki, aki bebizonyította volna azt, hogy nincsen Isten. Mert Isten léte minden realitás alapja, éppen úgy, mint a számok örök törvényszerűségei. Ma számőrület van, és minden értéket számosságban akar az ember értelmezni, miközben nem is sejti, hogy az eleve adottban, vagyis Istenben, a változatlan igazságban értelmez. Nem állíthatom ugyanis azt, hogy 2 + 3 összege 5, ha akár a 2, akár a 3 realitását tagadom.
Rendetlen világunkban az ember olyan hatalmat akar elbitorolni Istentől, ami neki csak az igazságból való részesedés alapján jár. A számokhoz hasonlóan sok más természeti törvény bele van írva eleve az ember lelkébe, ez adja neki a lelkiismereti fórum működési rendjét. Ettől még lehetnek életünkben nyugtalanító dolgok, ugyanis a szívben való értelmezés más törvényeket követ, mint a világi, haszonelvű rendetlenség. Ma lehet valami úgy jogszerű, hogy erkölcstelen, ám őseink életében nem állt meg ilyen értelmezés, mert életük szüntelen imádkozáson nyugodott. Mit jelent szüntelenül imádkozni? Mindig ezen az isteni dologszerű renden való elmélkedést takarja, azt, hogy az életem legapróbb döntéseit is az Isten vonatkozásában hozom meg, minden emberi reakciótól függetlenül.
A példabeszédben Jézus egy szép világról beszél, amikor valamely városban csak egy olyan bíró volt, aki nem félt sem Istentől, sem embertől. Egy özvegyasszony nyaggatta, a nyakára járt, hogy szolgáltasson neki igazságot ügyében. Újra és újra visszament, mert tudta, hogy csak a hatalommal felruházott illetékes ember dönthet ügyében, és nem vitatta el tőle ezt a jogot, hanem hitt abban, hogy aki ott van azon a poszton, az el fog járni ügyében, ha kitartóan kéri. Mennyire hiányzik ma belőlünk ez a kitartás, hűség, és állhatatosság, és amikor elfogy a türelmünk, mi magunk kézbe vesszük ügyünket, és akár tisztességtelen módon is, kiskapukat, és más fórumokat is igénybe véve elintézzük másképpen, csak hogy az igazunknak érvényt szerezhessünk. Ez azonban nem reális megoldás, mert megbontja a rendet, amit Isten alkotott, és határozott el.
Egyéni elgondolásainkat felruházzuk olyan hatalommal, amire nem lettünk feljogosítva. Nekünk nincsen jogunk mindenkit megbírálni, döntéseket, cselekedeteket kritikákkal illetni úgy, hogy a végrehajtó, vagy felelős személyeket emberi méltóságukban megsértjük, és lejáratjuk. Más dolog a megkülönböztetés, de első dolog az, hogy szüntelenül imádkozunk, és maradunk ott, ahol ügyeinket elintézhetjük. De mennyivel könnyebb megsértődni, felugrani, valakire rácsapni az ajtót, és a becsapott ajtó mögött szidni azt, aki talán csak egy ügyintéző, aki egy túlterhelt családapa, vagy egy bolti eladó, aki végképp nem okolható azért, mert 1600 forintba kerül egy 250 grammos magyar vaj. Mi pedig beszólunk, leszólunk, szidalmazunk, és szeretetlenné változunk.
Aki szüntelenül imádkozik, az készen áll arra, ha emberi találkozásainak mindennapi közjátékaiban Jézus Krisztus egyszer csak megállna mellette, akkor találna benne hitet, emberi méltóságot, és szeretetet a másik ember iránt, ami az Istentől kapott főparancsunk. Nem nekünk magunknak kell igazságot szolgáltatnuk a bennünket ért jogos, vagy vélt jogtalanságaink miatt. Mert mi mindent azonnal akarunk, mert kreáltunk egy elképzelt rendet, egy saját igazságot, és abban mi akarunk lenni saját magunk istenkéje. A világban ma ezért van rendetlenség, és káosz, mert senki nem tudja, hogy hol a helye. Ugyanis ahol vagy, oda téged az Isten tett, és neked azt kell megmutatnod, hogy Jézus hogyan tűrné ezt a helyzetet, és mi férne bele neki, és mi nem, mert ellenkezik a szeretet parancsával.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten előtt minden ember egyetlenként áll, és nincsen kollektív üdvözülés, csak egyéni. Azonban az embernek az Istentől kapott személyes szabad akaratát egyetlen világi szervezet, vagy hatalommal bíró ember nem kollektivizálhatja, az ugyanis a személytől nem elválasztható. Az ember oda adhatja, de ez is önkéntes, ha odaadom a gonosznak, és azt a világot szolgálom. „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Ez a legsürgetőbb gondolkodnivalónk most, és erre adott válaszainkból tetteknek, türelemnek, és várakozásra való képességnek is kell fakadnia. A várakozás azonban nem tétlenség, és nem elvetése annak, amit addig is kapunk, amíg nem szolgáltatnak nekünk igazságot.
John Henry Newman, aki anglikán püspökből lett katolikus, azt írja, hogy minden jogtalanság megoldója az idő. Nekünk örökkévalóságba mutató, e tárgyi világon túlra mutató nézőpontunk van, ez a legnagyobb remény. Nem a földi fórumok működése teszi rendbe az ember káoszba fulladt életét, hanem az, ha szüntelen imádkozásban az élő víz forrásánál maradunk, abból iszunk, mert az egy forrásból tör fel. Amit a gödrökbe, ciszternákba gyűjt ez a világ, az nem élő víz. Szentmiséről szentmisére, áldozástól áldozásig, mindig vele imádkozni, és kitartani, hogy találjon hitet ha újra eljön.