A fehér vértanúság esete (igaz történet alapján)
„Tüzet jöttem bocsátani a földre; és mit akarok mást, mint hogy már felgyulladjon? Keresztséggel kell megkereszteltetnem, és mily nehezen várom, míg be nem teljesedik.” – mondja Jézus, és tudtunkra adja, hogy nem békét, hanem szakadást hoz az ő személye, még a családban is. Milyen meghökkentő szavak, mennyire éles Jézus radikalizmusa. Tüzet hozni jött a lelki hidegség, és a langyosság helyett. Olyan gyújtó lelkesedést, tisztulást, és szeretetet, amilyet csak a Szentlélek tud adni. A tűz áldás a hidegségben, ami meleget, fényt, és erőt ad, ami tisztít.
Előtte beszél Lukács arról, hogy legyen csípőnk felövezve, kezünkben égő gyertya, és úgy várjuk Urunk érkezését. (Lk 12,25) Sokan arra készülnek, hogy leélik katolikus életüket ebben a langyosságban, és kereszténységüket magányosan akarják megélni. Nincsen magányos kereszténység, mert a katolikus embert az Egyház teszi kereszténnyé. Ez nem vallási irányzat, ahová ki-ki kérheti a saját felvételét. Az őskeresztény Egyház a hitbuzgalmi beszédekkel kilép a saját keretéből, és úgy hirdeti ezt a tüzet. Majd a keresztségre jelentkező megszólítása után visszatér saját köreibe, és ott kezdi a katekumenek felkészítését, átégetését ezzel a tűzzel. Nem volt rövid folyamat.
Akkoriban is előfordult, hogy valaki nem saját akaratából, nem őszinte hívásra jelentkezett. Szent Ágoston az ilyen jelentkezőket soha nem küldte el, mert úgy vélte, hogy ha ők is hallgatják a beavatást, akkor felismerhetik az igazságot. Nagyon irgalmas tanító volt, mindig hangoztatta, hogy mindenkivel a saját életének szintjén kell beszélni, mert az igazság bárki számára hozzáférhető, és a beavatás szavai az Isten szavai, amik képesek a lélek füleit megnyitni. Jézust továbbadni csak az életünkkel, és az azokról szóló szavakkal lehet. Krisztus ugyan békét hozott a földre, de egyúttal a jó és rossz, az Isten és az ördög országának harcát, melyben a legközelebb állók is szembe kerülhetnek egymással, ha meglátják életüket az igazság világosságában.
A mai világ az előrejelzések világa. Szeretjük előre tudni, hogy mi várható; milyen lesz az időjárás, ki jut be a parlamentbe, mikor lesz a következő járványhullám, és ezekben a prognózisokban az ember szinte Istennek képzeli magát. Fel is rója Jézus a tanítványoknak: az időjárás előjeleit ismeritek, de a küszöbön álló erkölcsi átalakulásét nem. A messiási ország előjeleit nem akarjátok meglátni. Miért nem merjük megítélni saját magunkból, a saját eszünkből, és lelkiismeretünkből? Szent István királyunk felismerte az idők jeleit, és figyelmeztetett bennünket arra, hogy aki az atyákkal szemben áll, az Isten ellenségei közé állt. Ma hátat fordítottunk elődeink erkölcsi rendjének, és olyan új, langyos törvényt hirdettünk, hogy nincsen semmi korlát, mindenki szabad, és azt tesz, amit akar, és bármit el kell fogadnunk, mert különben kirekesztők vagyunk.
Egykor, aki kereszténnyé akart lenni a katolikus Egyházban, annak komoly életmódbeli változtatásokat kellett végrehajtania. Bizonyos helyekre nem mehetett, egyes foglalkozásokat nem űzhetett, és felebarátaival szemben kötelezettségei voltak, akár a saját vagyonából is. A katolikusok másképpen gondolkodtak, és ezért másképpen éltek. Ezért is üldözték őket 300 évig véresen, és azóta is, bár ma alattomosan. Mert életmódjukkal ők maguk váltak jellé, és szembesítettek másokat az erkölcstelen, és dekadens életmódjukkal. Ha ma valaki tartósan, és kitartóan jót cselekszik, azt a környezete igyekszik eltaposni, bemocskolni, és ellehetetleníteni világi módon. Kempis Tamás írja, hogy „az igaz ember becsülete a szívében van, nem az emberek ajkán.” (Krisztus követése)
Ismerek egy embert, akit ez a világ hatalomra juttatott, és a településen, ahol első emberré lett, csakhamar közmegelégedésre szolgált, és hatalmát arra használta, hogy mindenkinek mindene lett. Sokat segített nekem is önzetlenül, mert érezte azt, hogy bizonyos dolgokban Istent szolgálom. Nagylelkű, igaz embernek ismertem meg, aki tetteivel soha nem kérkedett, és Egyháza igaz sáfárja volt. Sokan voltak körülötte, mert nagyban tette a jót, sok programot tudott egyszerre futtatni, mert missziós lelkülettel igyekezett minél több embert Isten szőlőjében végzett munkára befogni. Programjai azonban nem fellángolások voltak, nem akciók, hanem teljes elköteleződéssé, az életévé váltak, és nem volt lefutási idejük. Akik beálltak mellé, nem számoltak azzal, hogy ez nem egy akció, aminek ha vége van, akkor fürdünk a dicsőségben, és örülhetünk is, mert sok embernek adtunk munkát vagy kenyeret. Ez az ember építette az Isten országát, és szemléletet formált. Saját elhivatottságából indult ki, és a köréje gyülekezett munkatársai elköteleződésének jeleit is komolyan vette.
Ők azonban belefáradtak a jóba, nekik már nem tetszett, hogy tartósan nevüket, életüket, esetleg idejüket kell áldozni ezért az országért. Osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy ebben nem csak nyereség van. Szépen lassan megelégelték a fáradhatatlan ember lankadatlanságát, és alattomos módon elárulták, és csőbe húzták. A nagy hatalom nagy dolgokban való elbukás veszélyét hordozza magában, hiszen akire sokat bíznak, attól sokat is fognak számonkérni. Ebben a számonkérésben kihátráltak az elvbarátok, és olyan bürokráciai helyzetbe sodorták emberünket, ami jogkövetkezményekkel járt. A botrányban magára hagyták, sunnyogtak, hallgattak, minden jó cselekedetét ellene fordították, és irgalmatlanul elkullogtak mellőle. Hasonlítottak arra a jeruzsálemi tömegre, ahol a pár nappal azelőtti dicsőséges bevonulásban Jézust éljenezték, majd a szanhedrin vádjai mögé fizetett árulóként beálltak, és őrjöngve ordítozták, hogy keresztre vele, feszítsd meg!
Emberünket börtönbüntetésre ítélték, és három évre lecsukták. Mély alázattal, Isten akaratában megnyugodva fogadta, és megtörten, de missziós lelkülettel rendeli feleségén keresztül a Szentírásokat, és hirdeti azt, aki a szenvedés, a vér keresztségével jött, hogy tüzet hozzon. Ismerem ezt az embert, és ha halálra ítélné ez a világ, én akkor is ismerném, mert nem tudnának meggyőzni arról, hogy ő más ember, mint ahogyan a szív szemével én megismertem. Két év múlva szabadul, és én ennek a testvéremnek őrzője leszek, és kísérem őt az újrakezdésben, a talpraállásban. Mert ő a népek apostola lesz, úgy ismerem ezt az embert. Mert ezt a békét hozta el Jézus, amit a megosztó világ nem tud szétbombázni.