A tábori szentmisék
Izgatottan készültem testvéremmel az idei imatáborra, mely augusztus 1-én kezdődött Annafürdőn. Annyira tetszettek a korábbi táborok, hogy most már a harmadik alkalommal vettem részt rajta. Bátorkodtam elhívni az egyik legjobb barátomat és testvérét is. A vadászházban aludtunk külön lány- és fiúszobákban. Sok trófea lógott a falon, leginkább gím- és dámszarvas agancsok. Minden napra volt valami izgalmas program, de az elsőnap leginkább a berendezkedéssel, ismerkedéssel, a környék felfedezésével és a szabályok lefektetésével ment el. A harmadik napon a závodi templomhoz 5 km-t zarándokoltunk. Az út első felében rózsafűrért imádkoztunk, a második felében csendben folytattuk utunkat. Mikor megérkeztünk a templomhoz, vízzel, szódával és egyéb ízesített italokkal vártak minket. Helyet foglaltunk és elkezdődött a szentmise. A jó társaság ellenére nem beszélgetett senki, mindenki figyelemmel kísérte végig a szentmisét. Nagyon érdekes beszédet mondott a pap, úgy gondolom, 3 hogy sokat tanulhattunk belőle. Miután vége lett, felmentünk a toronyba, hogy szemügyre vehessük a harangot. A legkisebb táborozó ezt nagyon élvezte, ugyanis nagy harangrajongó. Visszafele nem kellett tovább gyalogolnunk, kisbusszal szállítottak minket vissza. Út közben még beugrottunk az ebédért és énekkel köszöntük meg a gondosan elkészített ételeket a teveli konyhásoknak. Délután a közeli tóhoz sétáltunk le és ott igazi íjakkal lőttök a céltáblát. Az este megosztottuk gondolatainkat egymással. A tábor negyedik napján, szerdán két pap érkezett hozzánk, 7 év korkülönbséggel. Aznap is útra keltünk egy elhagyatott templomhoz, melyet pár nappal korábban a táborvezetők rendbe raktak. Ide 4 km út vezetett nagyobb szintkülönbségekkel, de a cél előttünk lebegett. Akkor is rózsafűzért imádkoztunk, miközben a fiatalabb pap 7-8 méterre lemaradva gyóntatott. Ez a szentmise nagyon különleges volt: a papok hoztak magukkal egy kis darabot a Szent keresztből. Ezt csak idővel tudtuk feldolgozni, hiszen ez abból a keresztből származik, amelyre Jézust keresztre feszítették. Ez egy nagyrészt latin nyelvű szentmise volt. Nagyon érdekes volt ez a rituálé, különböző mozdulatokkal, énekekkel volt megtartva. A mise közepe fele csatlakozott hozzánk egy család is. A végén megáldottak mindenkit a Szent ereklyével. Ez után nem akartunk megszólalni, valami visszatartott minket, de jó érzés volt lenni abban a meghitt csendben. Visszafele úton kérdésekkel faggattuk a papokat és sokat mondó, értékes válaszokat adtak. Ezzel sokkal jobban megismertük egy pap életét. Ezzel arra is rájöttünk, hogy a papoknak sokkal könnyebb elveszteniük a hitüket, mert „őket a sátán elit serege támadja”. Még azt is mondták, hogy ugyan hitüket nem vesztették, de sokszor közel álltak hozzá: amikor azt látták, hogy az így is kevés ember közül akik eljárnak misére mára sokan csak kényszerből vannak ott, nem figyelnek végig, forgolódnak, beszélgetnek. Megtudtuk, hogy ők nemrégiben 60 km-es zarándoklaton voltak. Az ebédet még a társaságukba tudtuk tölteni, aztán útra keltek. Az este folyamán ismét volt megosztás. Ekkor elmondták, hogy sokkal jobb volt így a gyónás egy viszonylag fiatal pappal, mint egy idősebbel. A napot esti imával zártuk szokásunkhoz híven. Ez után hamar elaludtunk a fáradtságtól. Így visszaemlékezve nagyon szerencsésnek tartom magamat és társaimat, hogy egy ilyen szentmisén vehettünk részt.
Joó Krisztián,
zalakomári 7. osztályos tanuló